Mondhatni vendéglátókban nőttem fel – adja Oszlánczi Réka (32), a miskolci Creppy PalacsintaHáz üzemeltetője, résztulajdonosa a kézenfekvő választ arra, hogy mi indította erre a pályára. A szülei ugyanis az évek során vittek bisztrót, nagyüzemi konyhát, strandbüfét – a lányukat pedig a legjobb helyen, maguk mellett tudták. Réka mind közül a strandbüfére emlékszik vissza legszívesebben, hiszen annak köszönhetően azokat a nyarakat „végigstrandolhatta”. A családdal közös „saját” vendéglátós karrierje tíz éve kezdődött.
Exkluzív étteremben gondolkodtunk, de semmiképp nem olyanban, ahol a közhelyes sült burgonya és a rántott szelet a főszereplő. További népszerű étel után kutatva ötlött fel: „Ki nem szereti a palacsintát?!” Onnan már tiszta sor volt kigondolni, a szokásos túrós-ízes-csokis trión túl milyen formában lehet még elkészíteni. Lehet például belőle levesbetét, köret, lehet sós és édes, magát a tésztát is lehet különféleképp ízesíteni, színezni. A választék egyre bővült, igyekszünk folyamatosan igazodni a vendégeink ízléséhez. Jelenleg közel nyolcvanféle változatban kínáljuk a palacsintát, a fel sós, a fele édes. Szerintem nincs még egy ilyen hely, ilyen palacsintaválasztékkal és minőséggel – jelenti ki határozottan és büszkén.
A családi tulajdonban lévő, de Réka vezetése alatt álló PalacsintaHáz mára a régió egyik legnépszerűbb étterme lett. Az egyedi belső láttán megkérdeztük, melyik belsőépítészt dicséri. Kiderül: az is Réka „műve”. A vidám narancsszínen túl, mely megjelenik a többi saját márkás kelléken is, olyan dekorációs elemeket választott, amelyek úgymond igazodnak a palacsinta formájához.
Úgy érzem, nekem ez már a küldetésem is. Ez az, ami éltet! – mutat körül sugárzó tekintettel.
Ki gondolná, hogy ennek ellenére nem vendéglátósnak tanult, hanem szociológia-angol tanári diplomát szerzett a Miskolci Egyetemen.
Sokat tapasztaltam a gyakorlatok során is, de tudtam, hogy nem az iskola lesz az én helyem. Itt viszont természetes a számomra, hogy amíg csak egy vendégem is van, addig mint üzletvezetőnek itt kell lennem.
Réka úgy tarja: egy tulajdonosnak át kell látnia az egész folyamatot. Három éve hozzálátott, hogy ezt le is írja, kidolgozza, s majdan franchise-termékként értékesítse.
Jelenleg a „startup” stádiumánál tartok, a kiteljesedéshez olyan vállalkozókkal szeretnék együtt dolgozni, akiknek szükségük van a szakmai háttérre annak érdekében, hogy ne kelljen sok-sok dolgot megfizetniük: időben és pénzben is spórolhassanak.
Réka számára kiváló tapasztalatszerzési lehetőséget jelentett az új, amerikai ösztöndíj-lehetőség, amire a FIVOSZ elnöke hívta fel a figyelmét.
Telefonált, megkérdezte, hogy tudnának-e engem a PalacsintaHázban nélkülözni három héten át. Azt válaszoltam: „Biztos nem, de megleljük a módját!” A feltételek között szerepelt, hogy a 25-35 közötti jelentkezőnek legyen üzemelő vállalkozása, tudjon angolul, továbbá legyen innovatív elképzelése.
Nem tudom, hány pályázat közül lett nyertes az enyém, de egyedül én képviseltem Magyarországot. Először úgy volt, hogy februárban utazunk, de június lett belőle, mert így részt vehettünk a hétévente rendezett vállalkozói és befektetői csúcstalálkozón is. A világ minden részéből ezerkétszázan voltunk hivatalosak: hétszáz vállalkozó, háromszáz befektető és kétszáz kormányképviselő. Én azt hittem, voltaképp egy kis nyaralás lesz, de nagyon nem az volt – jegyzi meg, az említett (záró)programmal együtt három államban jártak.
Washingtonban már megérkezésünk másnapján egyik előadást hallgattuk a másik után, reggel nyolctól este hatig. A Google washingtoni főhadiszállásán tartott exkluzív állófogadást is számos előadás előzte meg. Az internet atyja, Vint Cerf beszédének az volt a lényege: az innovációé a jövő, fiatalok vagyunk, bátran ötleteljünk, ne legyünk bátortalanok.
Az igazi munka még ezután következett! A 42 ország 47 fiatal vállalkozóját 8 különböző nagyvárosban vitték (családoknál kaptak szállást), s mindenkit egy-egy működő vállalkozásnál helyeztek el.
Réka a franchise hazájába, Chicagóba került.
A legtöbb időt a Rosati’s Pizzérialánc bázisán töltöttem. A Rosati’s közel negyven éve van jelen a vendéglátásban, a ’90-es évek óta franchise-rendszerben működik, jelenleg közel százötven ilyen egysége van az Egyesült Államokban, s még idén 21 további nyílik. Nagy szó volt számomra, hogy közvetlenül a gyökerekből meríthettem tapasztalatokat. Fura volt számomra, hogy mindenbe betekinthettem, olyan dolgokat is készséggel rendelkezésemre bocsátottak, amelyeket itthon szigorú üzleti titokként kezelnek. Sok megerősítést kaptam: jól csinálom. Hát persze, hiszen jórészt az általuk publikált könyvekből tanultam! Most már biztosan tudom: kardinális kérdés a munkamegosztás, azon belül, hogy mindenki tudja a dolgát, s azt mindenki hatékonyan végezze. Fontos, hogy minden egyes ember tudatában legyen a cég küldetésével, víziójával.
Réka elmeséli, a Rosati’s tulajdonosai és vezetői kíváncsiak voltak a terveire is. Azt tanácsolták, hogy ne legyen türelmetlen, a hatékonysághoz több időre van szükség. Hagyjon több időt magának, a terveiben előirányzott pénzt és időt szorozza meg hárommal.
Amerikai útja óta Réka talán még inkább pörög, mint előtte. Nem igazán értjük, hogy bírja.
Nagy segítség, hogy anyukám magára vállalta a minőség-ellenőrzést, a konyhával nem semmi gondom. Az apukám épp most ment nyugdíjba, de azért ő is többnyire jelen van, rá hárul a karbantartás. A családunk negyedik tagjáról, a bátyámról, aki nem vendéglátós (a rendőrség kötelékében dolgozik), azt szoktam mondani, hogy ő az én megerősítőm, vele szoktam elsőként egyeztetni a terveimet.
Megtudjuk még: Réka tud és szokott palacsintát sütni, igaz, nem a levegőben fordítja meg. Kedveli is a palacsintát, hetente két-négy étkezését ez adja. Ráadásul többnyire ő találja ki az újabbnál újabb változatokat. A legutóbbi, a nutellás, grillázsos, vaníliasodós például lekörözte az addigi top 1-et.
