Google Ads nélkül vállalkozni olyan, mint mezítláb benevezni egy futóversenyre: komoly hátrány.
Mára a Google olyannyira megkerülhetetlenné vált, hogy nemcsak a mindennapokban, hanem az üzleti életben, pontosabban az online marketingben is nélkülözhetetlen szerepe van.
Hatalmas lehetőségek rejlenek benne, széles közönséget érhetsz el vele, és a folyamatos monitorozással hatékonyabbá teheted a kampányaidat, ezáltal a vállalkozásodat is – mi pedig ebben segítünk!
Marketinges kollégánk felmérik a te igényeidet és a konkurenciádat. Megismerjük a cégedet, a szolgáltatásodat, termékeidet, kiismerjük a vevőidet, azonosítjuk a céljaidat.
Megnézzük, mire volna valóban szükséged céljaid eléréséhez. Csak akkor indítunk neked Google Ads kampányt, ha meggyőződtünk róla, hogy valóban az előnyödet fogja szolgálni.
Rendszeresen javítunk a paramétereken, figyeljük az eléréseidet, illetve havi szinten elemzéseket küldünk a kampány hatékonyságáról, hogy te nyugodtan foglalkozhass az új ügyfeleid kiszolgálásával, a többit pedig bízd ránk.
Neked nincs vele dolgod, mi pedig pontosan tudjuk, mit, hogyan és kiknek kell hirdetnünk.
Az eredmények akár napokon belül láthatóak.
Te is láthatod az elérési számokon, hogyan teljesít a kampány, illetve az eredményekről folyamatosan tájékoztatunk.
Kattintásalapú, ezért valóban csak azért fizetsz, ha a hirdetés célba ért.
Az egyik tanácsadó munkatársunk fogja felvenni veled a kapcsolatot, hogy részletesen átbeszélhessétek, milyen konkrét igényeid vannak, milyenek a jelenlegi lehetőségeid, és hogy miben tudunk segíteni. Mindig az az elsődleges, hogy alaposan megértsük, mire van szükséged, és hogyan tudunk hozzájárulni a sikeres Google Ads fizetett hirdetésed elkészítéséhez.
Az itt megadott adataidat csak kapcsolattartásra fogjuk használni. Semmilyen olyan más célra nem használjuk, amit ellenkező esetben mi sem támogatnánk.
Bátran hívj minket a +36 70 397 3297-es telefonszámon! Igyekszünk mindenben segíteni.
Ezt az info@futureweb.hu címre megteheted és mi a legrövidebb időn belül válaszolunk.
Olvasd el őket, megéri!
A Google Ads egy online hirdetési platform, amely lehetővé teszi, hogy fizetett hirdetésekkel jelenj meg a Google keresési találatai között és más partneroldalakon. Segítségével gyorsan elérheted a célközönségedet, növelheted az oldalad látogatottságát, és több ügyfelet szerezhetsz.
Lehetőség van keresési hirdetésekre, display (banner) hirdetésekre, YouTube videóhirdetésekre, shopping (terméklista) hirdetésekre, valamint app-hirdetésekre is. A hirdetési típus a céljaidtól függ.
A célközönséget demográfiai adatok (kor, nem, helyszín), érdeklődési körök, vásárlási szokások és kulcsszavak alapján állíthatjuk be. Így biztosítjuk, hogy a hirdetésed azokhoz jusson el, akik nagy valószínűséggel érdeklődnek a termékeid vagy szolgáltatásaid iránt.
A költségek attól függnek, hogy milyen kulcsszavakat célozol meg, mekkora a verseny az adott szektorban, és mekkora napi költségkeretet állítasz be. A kampányokat úgy optimalizáljuk, hogy a lehető legtöbbet hozd ki a rendelkezésre álló büdzséből.
A kampányok azonnal eredményt hozhatnak, amint elindulnak, például forgalmat generálnak az oldaladra. Ugyanakkor hosszabb távú optimalizálás szükséges ahhoz, hogy a költségek hatékonyak legyenek, és maximalizáld a konverziókat.
A kampányok sikerességét kattintások, megjelenések, konverziók, és a befektetés megtérülése (ROI) alapján mérjük. Rendszeres riportokat készítünk, amelyekben részletezzük a legfontosabb eredményeket.
A kulcsszókutatás során azonosítjuk azokat a kifejezéseket, amelyeket a potenciális ügyfelek keresnek. Ez biztosítja, hogy a hirdetéseid a releváns keresési találatok között jelenjenek meg, így több látogatót és konverziót érhetsz el.
Ha egy kampány nem hoz megfelelő eredményeket, azonnal elemezzük a problémát, és finomhangoljuk a beállításokat. Lehetőség van célzási módok, kulcsszavak, hirdetésszövegek vagy ajánlatok módosítására, hogy javítsuk a teljesítményt.
Igen, a Google Ads lehetővé teszi, hogy több nyelven és földrajzi területen is hirdess. A kampányokat úgy alakítjuk ki, hogy megfeleljenek az adott piac sajátosságainak.
A Google Ads-ben beállíthatók helyi célzások, amelyekkel elérheted azokat, akik a környékeden keresnek termékeket vagy szolgáltatásokat. Ezzel több helyi ügyfelet vonzhatsz az üzletedbe.
A remarketing lehetővé teszi, hogy olyan felhasználókat célozz meg, akik már jártak a weboldaladon, de nem vásároltak. Ez emlékezteti őket a termékeidre vagy szolgáltatásaidra, növelve a vásárlás valószínűségét.
Az optimalizálás segít csökkenteni a költségeket és növelni a hatékonyságot. A rendszeres finomhangolás biztosítja, hogy a hirdetések a legjobb teljesítményt nyújtsák, és a befektetés a lehető legjobban megtérüljön.
Ügyfeleink igényeit és üzleti céljait alapul véve mi így gondolkodunk a webben.
Csak egy lépés választ el attól,
hogy céged online ismertsége növekedjen.
Kezdjünk el beszélgetni a céljaidról!
Biztosan tudunk pár hasznos tanáccsal szolgálni.